Elméletileg a fényképezőgép objektívje csak azokat a tárgyakat rajzolja ki élesen a filmre, amelyek egy adott távolságban vannak. Ami ennél közelebb vagy távolabb esik, életlenül látszik. Ezért az élesség távolságát mindig be kell állítani a fő motívum távolságának megfelelően. A gyakorlatban szerencsére ez nem ennyire kényes dolog. Bár az élességet tényleg be kell állítani, de a képen bizonyos határon belül a beállított távolságnál közelebbi és távolabbi témarészek is élesek lesznek. Tehát az élességnek van bizonyos térbeli mélysége. Ezt a jelenséget mélységélességnek nevezzük.
Az élesség mélysége nem mindig egyforma. A gyakorlatban a mélységélesség, függ:
1. az objektív gyújtótávolságától: nagyobb gyújtótávolság kisebb mélységélességet eredményez, fordítottan arányos.
2. a beállított élesség távolságától,
3. a rekesznyílástól (blende), nagyobb blende kisebb mélységélességgel jár,
4. a tárgytávolságtól,
5. az érzékelő méretétől, az érzékelő méretével a mélységélesség fordítottan arányos
 |
| Hosszú gyújtótávolság: kis mélségélesség, Rövid gyújtótávolság: nagy mélségélesség |
Minél nagyobb az objektívünk fizikai gyújtótávolsága, annál kisebb mélységélességet kapunk (azonos rekesz és távolság esetén). Például egy 20 mm-es, nagy látószögű objektívnél 5,6 rekesznyílásnál a távolságot 2 méterre állítva, kb. 1,2 métertől a végtelenig minden éles lesz. Egy 300 mm-es teleobjektívvel a 2 méter távolságra lévő modell arcát fényképezve, az élességet a szemére állítva, már a füle sem lesz teljesen éles. Minél közelebb fekvő képsíkra állítjuk be az élességet, a mélységélesség annál kisebb lesz (ha a gyújtótávolság és a rekesznyílás nem változik). Ezért olyan kicsi a mélységélesség a nagyon közeli (makro-) felvételeknél.